December 15-én rendhagyó Utolsó óra táncházat rendeznek a Fonó Budai Zeneházban: a kezdő és haladó tánctanítás után az Utolsó Óra programban részt vett erdélyi hagyományőrző vendégek, az idén Népművészet Mestere díjjal kitüntetett előadóművészek és a Dűvő zenekar közreműködésével lesz táncház, amelynek résztvevői ízelítőt kapnak az Új Pátria sorozatban a Norvég Alap pályázatának segítségével most megjelenő ötven lemez anyagából is.
Meghívott vendégek: Hideg Anna, Réti János, Mezei Ferenc „Pikili” és bandája Ördöngösfüzesről, valamint Tímár Viktor és János Gyimesből.
Belépő: 1000 Ft